|
Én úgy gondolom, hogy azért válhat be, amiért JJ is bevált. Benne rendre top4 védőt láttak, nem is tudott megfelelni ennek az elvárásnak, nálnunk a 7-8. számú védő volt, sokkal kisebb teherrel és még azt is tudhatta, hogy ha hibázik, akkor is van olyan erős a csapat, hogy ezt ki tudja javítani. GAlchenukra ugyanez a szerep várhat, csak csatár poszton. Én el tudom képzelni, hogy ugyanolyan jól helyt tud állni ebben a korlátozott felelősségben, ahogy JJ is helyt állt. |